HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2015.04.27. 15:39 Szabó Timi

Novák Előd gyávasága és az emlékezők bátorsága

 

„A következmények nélküli Magyarországon ez szinte törvényszerűen vezetett oda, hogy az egyébként külföldiek által is előszeretettel látogatott terünkön lényegében egy illegális szemétlerakót alakítottak ki a »tüntetők«. Kövek, fadarabok, bőröndök, papírszemét, van ott minden. Egyesek »Eleven Emlékműként« emlegetik az odahordott hulladékot és személyes tárgyakat. Ez megítélésem szerint még akkor sem fogadható el, ha egy tiltakozó felmenőivel esetleg borzasztó dolgok történtek is, hiszen a törvények elvileg mindenkire vonatkoznak.” - ezek a mondatok állnak egy magyar országgyűlési képviselő Pintér Sándor belügyminiszternek benyújtott írásbeli kérdésében.  

Miről is beszél az idézet gazdája? A budapesti Szabadság téren álló német megszállás áldozatainak emlékműve ellen tiltakozó civilek részvételiségre, párbeszédre és emlékezésre törekvő jelenlétéről.

Koppannak ezek a mondatok. Minden egyes ponttal a mondatok végén ütést kap a lélek, elmerengünk e szavak és kijelentések lehetetlenségén. Megfogalmazódik a költői kérdés: ki ez az ember, aki ilyet leír? Milyen érzékenységgel, emlékezettel és lelkiismerettel él?

Az országgyűlési képviselő és az idézet gazdája – milyen meglepő – Novák Előd, az idézet pártgazdája – milyen meglepő - a Jobbik.

Most eltekintek attól, hogy a teljes írásbeli kérdést idézzem vagy linkeljem. Olvasva ezeket a gondolatokat hirtelen nem tudja az ember, hogy merre induljon. Beszélhetnénk arról, hogy ismét mélypontra zuhant a magyar parlamentarizmus, vagy beemelhetnénk az okkal nem szűnő vitát a Szabadság téren megnyilvánuló Fidesz-állam történelem hamisításáról. Írhatnánk arról, hogy már ezerszer megmondtuk, hogy Vona Gáborék „mérséklődése” mekkora hazugság, hogy a Jobbik „néppárti” fordulatának célja igazi az, hogy elrejtse posztfasiszta arcát. De javasolhatnánk irodalmakat a szellemi alvilág kapuja őrzőjének, Novák Elődnek arról, mit is jelent az emlékezetpolitika, mit jelent a kulturális reflexió, mit jelent a traumák feldolgozása és (újra) beépítése a városi térbe. Mit jelent az áldozatok emlékének megjelenítése, a múlt bűnei és a jelen felelőssége közötti hidak létesítése.

Mindezt okkal és joggal tehetnénk meg, de Novák koppanó mondatai után inkább nézzük meg, hogy szerinte mik is adják ki az „illegális szemétlerakót”. Találunk itt családi fotókat a holokauszt során elhunytakról, rokonokról, akiket hiába vártak vissza. Családok fényképei, amelyek Szántó T. Gábor szavaival élnek ma is: „Minden családi ebéd / hiányjel.” Imakönyvek és emlékezőkövek. Kitépett noteszlapok egy, a borzalomból vissza nem tért anyától vagy apától. Versek Radnótitól kezdve napjainkig. Idézetek emlékkönyvekből, feljegyzések titkokról, szerelmekről, álmokról; virágok, elvesztett rokonok, barátok, honfitársak használati tárgyai.

Ezek és még több. Az előbbiek ugyanis nem csupán „tárgyak”, hanem az élő emlékezet, a lelkiismeret, a felelősség kivetülései. A hiány, a valaki, valakik hiányoznak jelei. A fájdalom vagy akár a bűnbánat emlékei. Eleven emlékek.

Ha Novák Előd életében legalább egyszer járt volna már ezeknél az emlékeknél, ha közelebb merészkedett volna az Orbán-kormány bűnrelativizáló emlékművéhez, amikor például a tér sarkán álló, Horthy mellszobornak „otthont” adó Hazatérés templomába Hegedűs Lóránthoz igyekezett konzultációra, akkor talán láthatta volna, hogy szemben azzal, amit ő odaképzel, nem elsősorban „tüntetők” vannak jelen, hanem emlékezők. Akik több, mint egy éve nap, mint nap jelen vannak a téren, és arról beszélgetnek vendégeikkel, a székekre leülő arra járókkal, a játszótérről hazatérőkkel, hogy mi történt ebben az országban az elmúlt évtizedekben. Hogyan és miért? Hogyan lehet, hogy nem magától értetődő az, hogy a magyar államnak vastagon felelőssége van honfitársai halálában, hogy nem a német megszállással kezdődik az a bűnáradat, amely súlyos és gyógyíthatatlan sebeket ejtett családokon és a hazánkon? Hogy történhet az, hogy a gyűlöletben, a cinizmusban, a saját lelkiismeretének kiiktatásában mértéket és határt nem ismerő Novák Előd szerint egy közösség emlékgyűjteménye „illegális szemétlerakó”? Többek között erről is beszélgetnek sötétedésig és utána is az emlékezni akarók.

Az Eleven Emlékmű és a Szabadság téri napi emlékezetek a 2010 utáni ellenállás legnemesebb, legtisztább és legfájdalmasabb formái. Küzdelem az emlékekért, küzdelem azért, hogy a társadalmi emlékezet és a felelősség kérdését tisztázzuk végre. Hogy lehessen végre közös emlékezet és közös történelem.

Sajnos Novák Előd és társai miatt ma sokak mindennapos élménye az, hogy „kétséget és bizonytalanságot érez, ha azt a szót hallja, hogy haza” (Szántó T. Gábor). Éppen ezért bármit is válaszol Nováknak Pintér Sándor, az Eleven Emlékmű és az emlékezők vannak és lesznek. Őket onnan elmozdítani nem tudja senki.

Igaz emberek ellen a gyávák és hazugok soha nem nyernek.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

komment


süti beállítások módosítása