HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2013.04.24. 08:50 Szabó Timi

Aki bújt, aki nem – a Portik-Laborc ügy

secret_agent3_1366786069.jpg_500x300

Nem mondom, hogy annyira meglepődtem, már csak azért sem, mert az elmúlt évtizedek politikailag gyanús ügyei nem szűkölködtek kreativitásban és törvényellenességben, de mégis, ez azért már egy kicsit sok. Amikor a nemzetbiztonság és az alvilág, azaz a politika és a társadalom legalja sötét oldala így összefog, amellett már nem lehet csak úgy elmenni. Most nem kezdem el, hogy na ezért nem elég egy sima kormányváltás, ezért kell korszakváltás.

A Portik-Laborc ügyben nyilvánosságra került leiratokból kiderült az, ami egy normális országban nem történhetett volna meg: a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetője a hazai alvilág kulcsfigurájával egyezkedett. Az olvasható dokumentumok szerint Laborc Sándor közbizalmi funkcióban lévő közszolga megrendelőként lépett fel. Terhelő, zsarolásra használatható információk gyűjtését rendeli meg: dokumentumok, kompromittáló anyagok előállítását politikusokról, rendőri vezetőkről, bírákról, ügyészekről. Ami történt, az több mint elfogadhatatlan, és azonnali cselekvést kíván.

Ez a történés betetőzése annak a több évtizedes gyakorlatnak, amely életre hívta a politikai korszakváltást. Egy normálisan működő országban ugyanis soha elő nem fordulhatna olyan, hogy a hazai szervezett bűnözés nagyvadja politikai megrendelésre kiiktasson ellenzéki szereplőket – vagy erre készüljön. Ebben az ügyben csak rossz szereplők vannak: egyrészt a normalistástól, a tisztességtől és a demokratikus normáktól teljesen elszakadt megrendelői oldal, másrészt ott van egy bűnöző fenevad, akinek megerősödéséhez évtizedeken keresztül asszisztált a politikai osztály, beleértve a Fideszt is. Ennek a két világnak a találkozása a Portrik-Laborc „jegyzőkönyv”.

Eljött az idő, hogy megnyíljanak az őszinteség kapui. Ennek az ügynek a következményei elől nem menekülhet el senki érintett: nincs több bújócska. Itt és ebben az ügyben felelősségek vannak, és összefonódások vannak. Huszonhárom éve írnak az emberek feje fölött egyes politikai körök olyan történetet, amelybe bűn, jogállamellenesség és súlyos alvilági összefonódások keverednek.

Éppen ezért nem elég Magyarország számára egy kormányváltás. Több kell annál, minthogy újra és újra elmosódjanak felelősségek, homályban maradjanak a politikai múlt sötét foltjai, hogy a múlt és annak feldolgozása nélkül kerüljön sor egy élhető Magyarország alapjainak lerakására.

Erős jogállami alap erkölcsükben és hitelükben megrendített emberekre nem építhető. Egy az emberektől elszakadt, átláthatatlan, bűnözőkkel szövetkező politikai osztály számos szereplőjének kell most bevállalnia „múltját”.

Éppen ezért a Párbeszéd Magyarországért (PM) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez annak érdekében, hogy kiderüljön: az elmúlt 23 évben hogyan fonódhatott össze egymással az alvilág és a titkosszolgálatok, az alvilág és a politika. A PM politikusai a parlamenti képviselők négyötödének támogatását kérik ahhoz, hogy az ülésen - a házszabálytól való eltéréssel - felszólalhassanak a rendszerváltás óta eltelt időszak titkosszolgálatokat, illetve rendőrséget felügyelő miniszterei valamint miniszterelnökei

Szóval, aki bújt, aki nem, eljött az igazság pillanata. Aki a kezdeményezésünket nem támogatja, annak ez az ügy valószínűleg elfogadható, része a kultúrájának, a világának.

Fontos még megjegyezni, hogy miközben a most nyilvánosságra került dokumentumokkal összefüggésben már az elmúlt év őszén felmerült, hogy vizsgálatot indítson a szolgálatoknál az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, aközben a kormánypárti képviselők ezt a vizsgálatot az elmúlt hónapokban elszabotálták.

Mindennek ki kell derülnie, nem maradhat kérdőjel vagy „megúszott” szereplő. A korszakváltás nem kér sem a bűnözőkből, sem az oligarchákból. Sem a velük alkudozó politikusokból.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

163 komment · 2 trackback