HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2014.02.14. 14:13 Szabó Timi

Négy év: köszönet néhány harcostársnak!

Ebben a bejegyzésben konkrétan Szilágyi Petinek, Szilágyi “Szili” Lacinak és Jávor Bencének. Mind a hárman PM-esek, mind a hármójukkal együtt húztuk már jóval a jelen parlamenti ciklust megelőzően az igát, és mind a hármójukkal remélem, együtt is fogjuk még egy jó ideig. Csak nem a parlamentben. Ők hárman ugyanis biztosan nem lesznek tagjai a felére csökkentett Országgyűlésnek a következő négy évben.

Bence megy a legmesszebb, ő Bajnai Gordonnal való megállapodás értelmében Brüsszelben folytatja zöld EP képviselőként, miközben persze nem engedjük el teljesen, a jövőben is vezetőként vesz majd részt a PM építésében. Szili és Peti is a közelben maradnak, próbálnának csak itt hagyni minket!
Jó volt veletek a parlamentben (is) dolgozni. Segítettetek túlélni a borzalmas fideszes mindennapokat. Peti, emlékszem, ahogy jegyzőként fent ültél a pulpituson éjszakákon át, és a legnagyobb türelemmel hallgattad a sok bornírt kormánypárti és jobbikos felszólalásokat. És sokkal kevésbé voltam türelmes. Egy-egy éjszakai vitán nem egyszer küldtem „föl” neked sms-t, hogy nézd meg a monitoron, hogy mikor következik már az én felszólalásom, vagy, hogy nem tudod-e leállítani az agyatlan kétpercezéseket, mert haza szeretnék már így este fél 12 tájban menni. Jókat nevettünk. Te kaptad a legnagyobb – 185 ezer forintos - PM-s pénzbüntetést is Kövér pedellustól a „Loptok, csaltok hazudtok” molinó feltartása miatt. Pedig tényleg lopnak, csalnak, hazudnak.

peti.jpg

Szili, te örökké derűs, békés zöld gyerek, hozzád kötődnek az olyan üléstermi felszólalások, mint az egészségügyi kiadások fideszes baltával faragása után a „Nem erről volt Szócska”. Te vettél rá minket, hogy a választásokig ültessünk 2014 fát. Az egyik legmenőbb zöld dolog volt, pláne a Kossuth térre ültetni a fakivágások után. A PM útjának mérlegelésekor mindig eszembe jut az a bő egy évvel ezelőtti „ungabungás” vicced, ami nem is annyira vicc, mint inkább az összes eddigi politikai tanács közül talán a leghasznosabb: vagy ungabunga vagy halál, de azért az ungabunga általi halált ne!

529112_10201004714578901_1795940221_n.jpg

Bence, hát te sok mindent megéltél az elmúlt négy évben. Frakcióvezető, társelnök, szövetségi társelnök, mindegyikben a legjobb. Büszke vagyok, hogy hol mögötted, hol melletted ülhettem a Házban. Talán veled sírtunk és nevettünk együtt a legtöbbet. Nem is sztorizok, úgyis tudod. Mérges voltam, amikor úgy döntöttél, hogy Brüsszelben folytatod, pedig Magyarország legkiválóbb energiapolitikusát hol máshol tudnánk a legjobban „hasznosítani”? Csak emiatt, meg persze azért sem vagyok már mérges, mert tudom, hogy itt leszel te is velünk, péemesekkel.

bence.jpg

Köszönöm nektek, fiúk az elmúlt négy évet, meg ami még vár ránk!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is: