HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2016.04.06. 20:15 Szabó Timi

Segédápolónak álltam - folytatás

(Emeleti női mosdó, amit betegek, látogatók, nővérek közösen használnak. A mosdó mellett található ez a szék.)

Elöljáróban két pontosítás az előző bejegyzéshez. Pontatlanul írtam, hogy 260 ezer forint áll egy hónapban rendelkezésre a kardiológián eszközökre. Ez az összeg 20 napra áll rendelkezésre, tehát Lázár János nem egy, hanem másfél napi milánói hotelszámlájából kell kigazdálkodni mindent egy hónap alatt. A másik, hogy az osztály földszinti részén nem „majdnem 20 betegre” jut két nővér, hanem 24 betegre jut két nővér.

---

Hétfő reggel, sétálok fel a belgyógyászatra. Útközben a beteglátogatók mosolyognak. Orvosok, egyik épületből másikba szaladó ápolók megállítanak. Köszönjük és kitartást! – mondják. Már ők is el akarják mesélni, mit tapasztalnak nap, mint nap. Mindenkinek van személyes története, az itt dolgozóknak nem egy, nem kettő. Mindenkiből dől a szó. „Akkor most én is elmondom, hogy hol kellene kezdeni”, mondja futtában egy doktornő. „Ezt a rendszert már nem lehet toldozgatni-foldozgati”. Idős néni távolról integet, láttam a tévében, köszönjük!

Beérek, ma az emeleten segítek, itt van az őrző is, az intenzív osztály. Óriási terem, műtét után alszanak még a betegek, alig tűnnek élőnek. Ágyak azzal a jellegzetes kórházi zöld függönnyel elválasztva. Bár tisztaság van, eszembe jutnak a fertőzések, bemenni se merek a terembe - persze nem is kérnek rá - nehogy tőlem kapjanak el valamit. Így is öt percenként mosok kezet. Színes ábra a csap fölött mindenhol: „A fertőtlenítő kézmosás menete”. Erre külön képzést is kaptam, 11-12 mozdulatsor legalább egy teljes percig, első nap reggel megtanultam, már itthon is így mosom.

Tisztaság van, két emeleten egy takarítónő dolgozik hajnal óta. Betegszobában, nővéreknél, mosdóban, havi ötvenért. Gondolom közmunkás, de nem kérdezem meg. Odajön, mondja, hogy szóljak, ha valamit fel kell takarítani, hányás, bármi, addig visszamegy a földszintre. Több takarítónő váltja egymást időről időre, látom a főnővér arcán, hogy nem mindig elégedett, de nem küldi el őket. Egyedül nevelik a gyerekeiket. Hova menjenek utána?  

Emeleten is két nővér húsznál több betegre. Egyikükön látom, bizalmatlan, nem tudja, ki vagyok, mit akarok, miért vagyok ott. Sóhajt, „jobban szeretem egyedül osztani a reggelit” – mondja, miután a főnővér elmondja, hogy egy hónapig itt segítek az osztályon. Megértem, a 12 órás műszak mellé nem kell plusz teher, nincs energia, hogy még tanítson is valakit. Észreveszem a fekete „ápoló vagyok” kitűzőjét. Én hang nélkül megmutatom a „Sándor Mária és társai” pólómat a fehér köpeny alatt. Rám néz, megenyhül, szavak nélkül is tudjuk: ugyanazért küzdünk. Azzal a különbséggel, hogy ő ezt 30 éve csinálja minden nap. „Nem érdekel, ha szólnak a kitűző miatt. Én ezzel mondom el, hogy gáz van” – mondja. Két nap alatt ő a második fekete ruhás nővér, akivel a kórházban találkozom. Tényleg sokan vannak. Látom, hogy büszkén vállalják. Jó dolog tartozni a fekete ruhás csapathoz. Legalább az van. Nem adják fel. Már nincs nagyon mit veszíteni.  

Hoztam szalvétát, ma már szalvétával osztom a reggelit. Csak én adok hozzá, a többiek elszoktak tőle. Nem baj, viszem utánuk, sok helyre kell. „Teát vagy tejet tetszik kérni?” – „Nem lehet mindkettő?” – „Van két pohár?” Nincs. Felírom, holnap viszek poharat is. 

Reggelis kocsit toljuk vissza a nővér konyhába, ott kolbászos rántotta illat, mintha otthon lennék, apukám rántottájának volt gyerekkoromban ilyen illata. A másik nővér dobta össze. Jönnek, esznek, annyi van, hogy mindenkinek jusson, aki oda betéved. Itt nincs enyém, tiéd. Miénk van. „Vegyél te is!”- mondják nekem is. Nem kérek, mondtam, maradjon nekik, nehogy már én egyem meg előlük. „Na, vegyél már! Kóstold meg legalább.” Ez egy közösség, ha behívnak, azt meg kell becsülni. És én meg is becsülöm, ők tényleg egy közösség. A rántotta meg fenséges.

A nővér, aki a reggelit csinálta, kemény csaj. Veszprémből jött 24 órás szolgálatra. Másodállás, egy munkából nem jönnek ki a számlák.  „Tudod, nem éri meg csak 12 órára feljönni az utazás miatt, úgyhogy kettőt vállalok be egymás után.” 24 órás nővéri szolgálat. Éjszaka is benne.

Kérdezem, hogy-hogy van idejük leülni reggelizni, előző nap földszinten egész nap rohanás volt. „Itt is” – mondják, csak nincs gumikesztyű meg gumicső a vérvételhez. Nem tudnak vizsgálni. Most még nem jött meg, vagy már nincs, kérdezem magamban. Hónap eleje van, gondolom, még nem. „Megjött már a Clexane? – kérdezi a másiktól. „Nagyon be kéne már adni egyesbe, hármasba, négyesbe”. Nem jött meg. Kérdezem, mi az. Vérhígító. Betegek már kérdezik, hol van, reggeli közben hallottam én is, akkor se tudtam, mi az. Két beteg is szólt. 10 óra.

Elszaladok a mosdóba, itt együtt van a beteg-, a látogató-, és egy elhúzható ajtó mögött a nővérmosdó. Nővérmosdót nem lehet bezárni. Kijövök, csap mellett kartondoboz, kézzel ráírva: székletminta. Van is benne egy üveg mintával. Elfordulok, nem jó látvány. Nyilván nincs pénz máshogy. Balogot ide is elhozom, nézegesse ő is ezt.  

Vissza a nővérszobába. A többiek még várják a reggeli vizitből a beteglapokat, hogy a gyógyszereket kiosszák, közben böngészik a havi beosztást. Másodállások, harmadállások. Van, akinek havi 204 óra van beírva, van, akinek 216 egy hónapban. Attól függ, mennyit vállal. Utóbbi heti 54 óra. Az öt nap, napi 10 és fél óra átlagban. Jönnek Siófokról, Ózdról, mindenhonnan. Jönnek, mert ők még nem akarnak külföldre menni. Jönnek, mert idős szüleik vannak. Jönnek, mert így megvan a gyerek iskolai ebédjére való. „Te, itt két nap is van, amikor egyedül vagyok. Ez így hogy lesz?” Nem jön az ózdi nővér? Nem tudják. Nincs beírva. Egyedül 24 beteggel, még ő is megijed, pedig látott ő már mindent.

„Tudod, nemrég ment el egy kolléganő villamosvezetőnek” – mondja nekem az egyikük. Képzés mellé 75 ezret kapott, most villamosvezetőként, azt mondja 175 ezret. „Hát én nem tudom, de nem ment volna el máskülönben.”

Ápolók külföldre, ápolók villamosvezetőnek. És akkor ki marad?

(Szabó Tímea a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is: