Futballbarátok körében nincs olyan ember, aki ne tudná, kicsoda is Romário de Souza Faria, vagy ahogyan csak a mezén szerepelt: Romário. Ő az a csatár, aki nem egy védelmet kergetett az őrületbe, és szemben a felcsúti tehetségtelennel, nem a megyei I. osztályban, hanem európai topligákban lőtte a gólokat. Romário és Bebeto párosa tulajdonképpen eldöntött egy világbajnokságot (1994), azt hiszem megegyezhetünk abban, hogy "ért a focihoz".

Most ugyanez a Romário – aki időközben többek között a fogyatékosok felkarolásával is foglalkozó szocialista parlamenti képviselő lett – a következőket nyilatkozta: „Az egyszerű emberek pénzéből építettek stadionokat. A Mane Garrincha Nemzeti Stadion árából építhettünk volna százötvenezer lakást. Szép a stadion? Persze. Praktikus? Egyáltalán nem.”

Mint az köztudott, Brazília hamarosan világbajnokságot rendez, óriási (presztízs)beruházások, épülnek a stadionok, teljes városrészek kerülnek átépítésére. Ezen „fejlesztések” árát ismerjük már, lásd a londoni olimpia társadalmi költségeiről ehelyütt ajánlanék egy alapos írást, tanulságos lehet a különböző városok olimpiai tündérmeséjéről álmodóknak - már amennyiben a helyi közösségek sorsa éppannyira fontos számukra, mint a biznisz.

Mitrovits Miklós történész tavaly nyári, EB 2012 értékelése sem állt távol a valóságtól: „2012-ben egy félperifériás Európa-bajnokságot láthatunk, ahol a geopolitikai és az üzleti érdekek előrébbvalók a játéknál, ahol a Nyugat sztereotípiái teljes mértékben megmutatkoznak a Kelettel szemben, ahol nem a szurkolók az elsődlegesek, hanem a fizetőképes felső-középosztály, ahol a hazai politikai elit teljes mértékben felhasználja az eseményt a saját legitimációja érdekében, ellenfelei elhallgattatására.” És a történet a napokban is folytatódik, amikor pl. orosz és ukrán topcsapatok eurótízmilliárdokat fizetnek ki játékosokért, ki tudja hogyan "kigazdálkodott" pénzből.

A nemzetközi labdarúgó-szövetségek sem úszhatják meg persze kritika nélkül, de a lényeg számunkra Romário számításaiban rejlik. A brazil csillag szerint „stadionok építésére költött pénzen 8 ezer új iskolát építhettek volna, 39 ezer új iskolabuszt vásárolhattak volna, vagy 28 ezer sportcsarnokot építhettek volna országszerte. De arra is felhasználhatták volna a pénzt, hogy 150 ezer házat építsenek a rászoruló családoknak”.

Ha ez a nyilatkozat eljutott Orbánhoz, akkor gyaníthatjuk, hogy Romário idővel már csak kitakart fejjel jelenhet majd meg a Fidesz által "privatizált" köztévé bejátszásaiban. Nem kékharisnya jogvédők, hanem a VB-győztes Romário mondja, no meg az utcára vonuló fiatalok százezrei: első az iskola, a kórház, az élelem a rászorulóknak, és ha minden jól ment, egyszer majd valamikor a stadion is - már ha elkerülhetetlen, hogy közpénzből épüljenek magánvállalkozások által használandó építmények.

Romário tudja, amit az egykori felcsúti cserejátékos saját sorsából sem tanult meg: ha otthon a "rezsihazugság" ellenére kikapcsolták a villanyt, és nincs mit este az asztalra tenni, akkor a gyereket sem lesz pénz edzésre vinni, hogy Cristiano Ronaldo cseleit tanulja. Amikor este bekapcsoljuk a tévét, hogy az új Romáriók játékát csodáljuk, gondoljunk kicsit arra is, hogy mi zajlik ma Brazíliában a kivilágított stadionokon kívül.