A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten „emberi erőforrás hatékonyság és költségtakarékosság”-ra hivatkozva elhalasztotta a Laekeni indikátorokról szóló elemzés, azaz a szegénységi adatok közzétételét novemberre. A dolog azért érdekes, mert a publikálás nagyjából egy néhány oldalas PDF dokumentum internetre történő kirakását és egy sajtóközlemény megjelenését jelentené. Itt inkább arról van szó, hogy az Orbán-kormánynak kínos lenne, ha mindenki tudná: újra és folyamatosan nő a szegénységben és deprivációban élő emberek száma Magyarországon. Igen, ez most valóban kínos a választások előtt, bár szerintem nem csak most.

A KSH publikálás elhalasztásának más akadálya nem nagyon lehet, mert az előzetes adatok már rendelkezésre állnak: az EUROSTAT adatai szerint 3,3 millióan élnek szegénységben és társadalmi kirekesztésben Magyarországon, kb. fél millióval többen, mint öt éve.

Az „elhalasztás” nyilván azt is jelenti, hogy nem permanens anyagi problémáról van szó, hanem csak egy átmeneti cash-flow gondról. Ilyen fontos adatok kiadásának elszabotálása nem nagyon fordult elő korábban. Ezért, hogy segítsek a KSH-nak publikálni a friss adatokat, holnap reggel bemegyek, és felajánlom saját zsebből a 4 oldal pdf-es dokumentum internetes publikálásának költségeit és a sajtóközlemény megírását. Dolgoztam már korábban újságíróként, nem lesz probléma.

 Kép forrása: The Guardian

De térjünk át a lényegre ezzel az egésszel kapcsolatban. Arra, hogy az állam el akarja titkolni, hogy Orbánék kormányzásának következményeként az ország szétszakad, az emberek elszegényednek. Hogy 600 ezer gyerek él lakhatatlan otthonokban WC vagy éppen normális tető nélkül. A KSH megyékre vonatkozó adatai például lesújtó képet mutatnak az ország állapotáról. Míg Budapesten, vagy Győr-Moson-Sopron megyében a legelőnyösebb helyzetben van az egy főre jutó átlagkereset, vagy a tízezer lakosra jutó épített lakás tekintetében, addig Borsod és Nógrád megye a leghátrányosabb helyzetű. Az itt lévő térségek mostanra szociális és esetenként etnikai gettókká váltak. Itt gyakorlatilag ma már nincs mód emberhez méltó életet élni. Ez az ország és a társadalom teljes szétszakadásához vezetett már, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőben, ezért azonnali megoldásokra van szükség. Ám ezeknek a megoldásoknak nagyon másoknak kell lenniük az eddigiekhez képest. Az eddigi semmittevés helyett a magyar politikai elitnek szembe kell néznie megával számot vetni.

Sokadszorra bizonyosodik be, hogy az orbáni, szegényeket büntető politika Magyarország összeomlásához vezet: éhező gyermekek tízezrei, négymillió létminimum alatt élő ember, több tízezer hajléktalan ember. Olyan hellyé, ahol nincs infrastruktúra, nincsenek vállalkozások, nincsenek munkahelyek, nincsenek szolgáltatások: vagyis nincs semmijük ezeknek az embereknek.

Mielőbb véget kell vetnünk ennek a helyzetnek. Ám nem budapesti irodákból, vagy a minisztériumok főosztályain kell szegénységellenes programot írogatnunk, hanem ténylegesen foglalkozni kell az elesettekkel. El kell mennünk a legszegényebb emberekhez, meg kell hallgatnunk őket, tudnunk kell, hogyan tudunk segíteni, hogy kitörjenek a nyomorból. De nem lehet megbélyegezni sem az elesetteket, nem mondhatjuk, hogy ők a felelősek a saját helyzetükért, nem büntethetjük őket a nyomorúságukért, mert ezzel nem ismerjük el, hogy az elmúlt húsz évben a politikai elit elengedte ezeknek az embereknek a kezét. És persze nem lehet paternalistának lenni sem: ha kizárólag pénzbeli és természetbeni juttatásokban látjuk e problémák megoldását, akkor nem teljesítjük a feladatot, hiszen ezek a közösségek már szétforgácsolódtak. Újjá kell építeni ezeket, hogy ne csak az állam, hanem ők maguk is segíthessék egymást, hogy újjáépíthessék saját életüket.

Találunk jó kezdeményezéseket civilektől bőven: a bátonyterenyei tanoda, Habitat, Igazgyöngy Alapítvány, Partners Hungary, és még sorolhatnám. Ezek a szervezetek együtt dolgoznak a helyi politikai vezetéssel, a település szegényeivel. Van közösségépítés, akciók, és minden olyan tevékenység, ami egy célt szolgál: fenntarthatóan megoldani ezeknek az embereknek a problémát. Van, hogy bérlakások kerülnek átalakításra, hogy oda hajléktalan emberek költözhessenek, rendbe rakják a lakásokat, segítenek konyhakertet kialakítani, kültéri illemhelyeket építenek. Közösen, mindenki bevonásával. Meg van tehát a tapasztalat, vannak eredmények. Ne ezeket a szervezeteket vegzáljuk, ahogy teszi Lázár János, hanem üljünk le velük, és találjuk ki együtt, hogy mit tudnánk tenni.

Ehhez nekünk, politikusoknak is segítséget kell adnunk. Nem állandóan stratégiákat gyártani, nem beszélni, hanem végre cselekedni. Nem kirakat médiaeseményeket kell szervezni, hanem érdemi tettekre van végre szükség! Ha nem történik rendszerváltás a politikai osztály fejében, akkor ennek az országnak rövid időn belül vége van: Mindenki mindenki ellensége lesz. A szegénypolitikát új alapokra kell helyezni és felre kell tenni az eddigi beidegződéseket. Ez mindannyiunk érdeke. Ez Magyarország érdeke.