Mozgalmas napok vannak mögöttünk, és még mozgalmasabbak várnak még ránk. A hét közepével világossá vált mindenki számára, hogy a Quaestor-botrány nem egyszerűen szabadjára eresztett brókerek pusztító tevékenysége, hanem a kormányzati szintre emelkedett bűn és kriminológia bizonyítéka.

 Az Orbán Viktorral és Szíjjártó Péterrel baráti kapcsolatokat ápoló, miniszterelnökségi parlamenti belépővel rendelkező Tarsoly Csaba társaságát állami cégek segítették állampapírok vásárlásával és elhelyezésével, hozzájárulva ezzel egy piramisjátékként működő csalássorozat fennmaradásához. A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó, Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank a Quaestor-csoport egyik tagja számára olyan kötvénykibocsátást engedélyezett, amelyben kódolva volt a kisbefektetők pénzének elúszása. Amikor a készülő botrányról a kormányzat előzetesen értesült, egyetlen reakciója az állami pénzek még éppen időben történő kimentése volt.

 A Polt Péter által vezetett ügyészség és a nyomozó hatóságok – miközben a rendőrség korábban jogsértő módon vegzált civileket – csigalassúsággal reagáltak az eseményekre, lehetővé téve ezzel, hogy a cégcsoportot a tulajdonosok úgy szervezzék át, hogy a kisbefektetők – értsd emberek - a kielégítési sor végére kerüljenek. Mindennek tetejébe naponta derülnek ki újabb családi szálak az ügyben: a legfőbb ügyész lánya Tarsoly Csaba személyi titkárával járt együtt, felesége pedig a Magyar Nemzeti Bank személyügyi igazgatóságának vezetője.

 Nem szükséges patikamérlegen mérlegelni, hogy melyik, rendszerváltás utáni brókerbotrány a súlyosabb, mert jelen esetben annak bűnszövetkezeti jellege a döntő. Azt gondolhatnánk, hogy „egyszerű állampolgárként” nem érthetjük meg, hogyan is folyik és zajlik le egy bedőlés és pénzkimentés. Ez persze nem igaz, hiszen a szemünk előtt leplezetlenül és magától értetődően áll össze a kép: Szijjártó, Polt és családja, Tarsoly és az ETO-páholyban fogadott miniszterelnök, parlamenti belépő, előzetes információ eljuttatás, Oroszország, pénzkimentés, stb.

 Orbán azt mondta, mindent tudott. Mindent előre tudott, aztán nem tett semmit. Míg sajátjait, párttársait tájékoztatta, míg egy fideszes országgyűlési képviselő kimenthette pénzt, addig pedagógusok, nyugdíjasok, fiatalok megtakarításait veszni hagyta. Nem „kisbefektetők” befektetése ment itt el, hanem gyerekvállalás előtt álló fiatal pár reménye; a nyugdíjából kuporgató idős néni erőfeszítése, hogy unokája itthon maradhasson; tizenöt éve lakásfestésre gyűjtögető szülők havi ötezrei és dolgozó emberek: pékek, postások, bolti alkalmazottak vágyai egy jobb életre. Ez a pénz elment. Tarsolyék csapdát állítottak, Orbán tudta és hagyta.

 Tarsoly Csaba elmondásaiból egyértelmű, hogy éveken át együttműködtek Orbánnal. Az új magyar állampárt bizniszben közös érdekeltségek és közös érdekek álltak fent. Kéz a kézben jártak, ők pénzüknél voltak.

 Az igazi kérdés most, hogy felelős ellenzéki párt hogyan reagál erre az egészre. Kövessük azt az utat, hogy egy súlyos fehér galléros ügyként tekintünk a Quaestor-botrányra, és pusztán feljelentéseket teszünk? Adjunk be módosító javaslatokat a Rogán-féle áljavaslathoz, ezzel is úgy téve, mintha ez az ügy egy korrigálható apró tévedés lenne? Fogadjuk el, hogy - mivel a Polt-Orbán-tandem nem fog lépni - úgysincs mit tenni, de legalább ez is jól ráég majd a Fideszre, és ezzel is csak nő az esély a rendszertől való megszabadulásra?

 Lehetséges, de számunkra nem elfogadó utak ezek.

 Napról napra milliók esnek ki a társadalomból, ahonnan semmiféle út nem vezet vissza. Itt már nem egyszerűen rossz kormányzás folyik. Itt kormánybűnözés van, amivel szemben az azonnali változtatás szándéka áll. Sokszor mondtuk el, de talán kevesen gondolják tényleg így: ez az ország nem bírja el a következő három évet, a magyar állampolgárok teherbíró-képessége túljutott a határon.

Ez itt és most nem a konstruktív ellenzékiség pávatáncának időszaka, ahogyan az sem politika, hogy felszólítjuk szóban, lemondatjuk írásban a kormányt. Ha csak ennyit tudunk tenni a minden értelemben kifosztott állampolgárokért, akkor az nincs összhangban szavainkkal, ráadásul hagyjuk, hogy a jogosan dühöngők a Jobbik táborában találjanak otthont. Egy sajtóközleményező ellenzék ma már nem opció.

A Nemzeti Dezintegrációs Rendszer jelen egyensúlyi állapotából ki kell zökkenteni magunkat és az ellenzékiséget! Ezért kezdeményezte a PM az Országgyűlés feloszlatását. Erre hívjuk az ellenzéki pártokat és a még minimális lelkiismerettel rendelkező kormánypártiakat, hogy csatlakozzanak. El kell válnia annak, hogy ma ki demokrata és ki nem, hogy mit gondolunk magunkról, szavainkról, a képviseletről.

 A parlament feloszlatása az első lépése annak, hogy az emberek kezébe adjuk jövőjüket. Hogy végre ők dönthessenek a folytatásról. Nem színfalak mögötti egyezkedéssel, nem veszekedéssel, hanem választással.

 A „Quaestor-botrányért” és az elvett évekért az Orbán-kormánynak vállalnia kell a teljes politikai felelősséget. A választók elé kell állnia, hogy azok mondjanak ítéletet a kormány tevékenysége felett. Az országgyűlési határozati javaslattal és az Országgyűlés feloszlásával végre megnyílik az út az előrehozott választások előtt.