HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2013.05.25. 12:00 Szabó Timi

Dagonyázzatok máshol

dagonyazo_hazisertes-b_1369475856.jpg_300x225

Fotó: allatvilagunk.hu

A Heti Válasz jó úton halad afelé, hogy a Nemzeti Dezinformáció Rendszerének hírügynökségévé avanzsáljon. Egy nap alatt hullt hamvába ugyanis az a „komoly” tényfeltáró munka, amelyet az őszödi beszéd kapcsán véghez vitt. Ami mégis írásra késztet az az, hogy mint cseppben a tenger, minden benne van ebben a két napban, amit magunk mögött kell hagynunk. Vagy talán pontosabb, ha tenger helyett inkább mocsárról beszélünk.

Mert mi is történt: az ügyet kirobbantja egy olyan politikus, akinek karrierje fénypontja az volt, hogy az MSZP elhíresült Vas megyei tagtoborzási botrányában tevékenykedett – hozzáteszem, nem egyedül. Majd miután munkáját „sikertelenül” végezte, egy időre eltűnt, hogy aztán az őszödi beszéd emlematikus figurájának pártjában bukkanjon fel. Mennek a nagy csodálkozások, biztos senki nem tudott Szabó Bálint érkezéséről. Aztán ott a történet maga, két férfi, egy eset, illetve egy nő is, ha figyelmesen olvasunk. Azután pedig tudjuk, még az NHB vizsgálat is megállapította: a szivárgás belülről jött, nincs az a komondor méretű mikrofonpuska, amivel ilyen felvételt lehetne készíteni.

Részemről engem ez az egész személyi céllövölde, ki volt a puccsoló, milyen gyávaság visz embereket arra, hogy vitáikat nem egymással szemben, hanem sunnyogva folytatják le, nem foglalkoztat. És szerintem a magyarokat sem érdekli már ez az egész – inkább felednék Őszödöt és következményeit, semmint értelmezni vagy kutatgatni akarnák a „nagy titkot”.

Őszöd, mint politikai botrány nem a mi történetünk, de a következményeit az egész ország fizeti meg. És nagyon unjuk. Különösen azt, ha valaki - akár jobb-, akár baloldali - mint valami csodafegyvert akarja használni. Az őszödi beszéd kapcsán egy politikusnak csak két dolga lehet: le kell vonni a következtetést – már ha egyébként nem lett volna világos számára –, hogy soha olyanokat nem mondhat, soha olyan politikát nem folytathat, mint ami a beszédben megjelent. Soha úgy nem élhet vissza az állampolgárok, a választók, az ország bizalmával, mint ahogyan ott elhangzott. Másrészt egy politikus saját maga számára soha nem használhatja fel ezt a beszédet Jolly Jokerként. Sem arra, hogy zsarolja bármely politikai oldalt vagy ellenfeleit, hogy lebegtesse, kijátssza azt, sem arra, hogy a saját vállalhatatlan kormányzati botrányait és a magyar társadalom becsapását a beszéd kiszivárogtatásra vonatkozó dezinformáció-halom alá rejtse. Miközben ő maga is minden egyes nap kis kötcsei beszédeket tart.  

Őszöd az ő történetük, a politikai mocsárban dagonyázóké, egy (sajnos még nem teljesen) letűnt korszak hazugsággal (és néha az igazsággal) kereskedő elitjéé. A magyar társadalom újrakezdésre, korszakváltásra, békére vágyik. Aki Őszödből politikai elismerést vagy hasznot akar húzniaz ott folytatja, ahol ez a beszéd abbamaradt.

Ennyi van, nem több, és nem kevesebb ebben a történetben. Le kell csapolnunk ezt a politikai mocsarat: nyilvánosságra kell hozni az ügynökaktákat, a politikai botrányokkal kapcsolatos titkos, és ezért csak zsarolásra alkalmas jegyzőkönyveket, és új lapot kell kezdenünk a magyar demokrácia történetében. És aki ezzel nem tud együtt élni, hívják Frakknak, Szerénkének vagy Lukréciának, azt tisztelettel megkérjük: hagyjon minket békén és dagonyázzon máshol.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

52 komment · 2 trackback


süti beállítások módosítása