HTML

Szabó Tímea

Szabó Tímea vagyok, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, országgyűlési képviselő.

Friss topikok

Címkék

2014.01.28. 17:41 Szabó Timi

Mit adott a PM az összefogásnak? Mit adhat Magyarországnak?

Hamarosan egy éve lesz annak, hogy létrehoztuk a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot, a baloldali-zöld értékek iránt elkötelezett állampolgárok politikai otthonát. Többen azt gondolták, hogy a mai idők nem kedveznek a pártalapításnak: többen féltettek bennünket, hogy eltűnünk majd a Hír Tv szintre süllyesztett közszolgálati média, a CÖF-plakátok és a kövéri parlamenti „rendőrállam” háromszögében. Többen kérdezték tőlünk, hogyan lehetséges a „baloldal megújítása” egy olyan helyzetben, melyben az ellenzék megegyezés-kényszerben van, mely felértékeli a „régi játékosok” terepismeretét. Tudtuk, hogy nehéz vállalkozásba kezdünk, számos veszéllyel és buktatóval. Azt is sejtettük, hogy elkerülhetetlenül lesznek hibák is. És most sem titkoljuk senki előtt: nem vagyunk maradéktalanul elégedettek az Összefogás végleges formájával. De ahhoz nem férhet kétség, hogy Összefogás nélkül esély sincs arra, hogy ne maradjon a nyakunkon még négy évre az Orbán-Simicska maffiakormány. És ha a nyakunkon marad, akkor annak belátható következményei lehetnek hazánkra nézve.

tuntetes_a_korrupcio_ellen.jpg

Ezért mentünk el a falig. Ezért vállaltuk a partvonalon állók bekiabálásait – ugyanazért, amiért annak idején feladtuk a bizottsági helyeinket, a frakciótagság kényelmét, és sokan vállaltuk az egzisztenciális bizonytalanságot. Hogy Orbánt és Simicskát elküldhessük. Hogy újra mindenki otthon lehessen a hazában. Ezért döntöttünk úgy, hogy részt veszünk a demokratikus ellenzéki erők Összefogásában, és ezért képviseltük következetesen elveinket és választóinkat az egyeztetéseken. A jelöltállítás lassan lezárul, a kampány lassan elkezdődik: ideje számot vetni, hogy PM-ként mit adtunk az Összefogásnak, és a sikeres választási szerepléssel mit adhatunk Magyarország újjáépítéséhez.

Az Orbán-Simicska rezsim kérlelhetetlen ellenfeleit

A PM képviselői csoportja ma a kétharmados parlamenti rémuralom első számú büntetési célpontja. Minden hónapra jut egy-egy újabb büntetési számla, ha éppen kimondjuk az igazat a maffiamódszerektől sem visszariadó Fideszről. Nekünk a parlamenti mandátum nem öncél, hanem látható és elszámoltatható népképviselet. Éppen ezért, amikor Kövér László emelte a tétet, pontosabban a büntetési tételeket, mi még szókimondóbbak lettünk. Nincs a demokrata oldalon még egy olyan párt, ami csak azért, mert az igazat mondja, ennyi büntetést fizetett volna be. Ám mivel sohasem voltunk megélhetési politikusok ezzel egészen biztosan nem fog célt érni a Házelnök úr. Továbbra is ki fogjuk mondani, amit ki kell mondani - nem riadunk vissza!

parlamenti_akcio.png

Ami azt illeti, bár féltettek bennünket, de napról-napra álljuk a sarat a mára szinte egyenletes narancsszínűre kent médiával szemben. Kérdések elől nem ugrálunk el, nem kérünk másikat, mint Kósa Lajos. Lebuktattunk hatósági vezetőket kamudiplomájuk miatt, és míg a Fidesz Sz. Ferencet és huligánbarátait küldte az egyetemisták ellen, addig mi kiállunk mellettük és a velük szemben indított igaztalan eljárások ellen. Az első sorban harcoltunk, amikor elkezdődött a Pető Intézet kálváriája, tüntetést szerveztünk, megakadályoztuk, hogy minden úgy történjen, ahogyan azt megálmodta az ingatlanra éhes kétharmad. Egyik legkövetkezetesebb ellenfelei voltunk a földrablásnak, számos botrányt hoztunk napvilágra Esztergomtól Vecsésig, a napelemes pályázatoktól az autópálya-építésekig.

 Zöld-baloldali programot, felkészült szakpolitikusokat

Amikor a PM választási szövetségre lépett az Együtt 2014-gyel a politikai megállapodással egyenrangú dokumentumként kezeltük a közpolitikai elképzeléseket összehangoló programot. A korszakváltás garanciáját ugyanis nem csak a politikai osztály frissítésében, és a korrupció elleni kíméletlen fellépésben látjuk, hanem az igazságos és fenntartható módon fejlődő Magyarországot megteremtő közpolitikai programban is. Más kérdésekkel összehasonlítva örömmel tapasztaltuk, hogy ezekben viszonylag kevés eltérés mutatkozott a legnagyobb demokratikus ellenzéki erők között. De a PM következetes kiállása néhány programpont mellett jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezek a rengeteg választót érintő kérdések megfelelő súllyal szerepeljenek az újratervezés programjában.

A fideszes tandíj ingyenes alapképzéssel való felváltása alapvető feltétele annak, hogy ne szoruljon ki egyetlen tehetséges diák sem a felsőoktatásból pusztán azért mert családja nem tehetős vagy mert egy kis faluban született. Bajnai Gordonnal együtt az élharcosai voltunk annak, hogy az új demokratikus kormány első számú feladata a gyermekéhezés felszámolása legyen. Az ellenzéki összefogásban senki nem hívta fel következetesebben a paksi bővítés őrületére a figyelmet – már az Orbán-Putyin paktum előtt – mint a PM zöld politikusai.

tuntetes.jpg

Elsőként szólaltunk meg a megalomán stadionépítési projektek kapcsán és világossá tettük, hogy ha a stadionok és az iskolákba való befektetés közül kell választani, akkor az utóbbiak pártján állunk. Élharcosai vagyunk a földoltásnak csúfolt földrablás elleni küzdelemnek. A fontos korszakváltó ügyekbe fektetett energia persze semmit nem ér, ha nem sikerül kormányzati politikává alakítani. Amit képviselünk az a 2014-es választáson az Összefogás része – aki az Összefogás listájára szavaz a PM zöld-baloldali ügyeire is szavaz.

Hiteles, új arcokat, nőket és fiatalokat

Ma bármerre fordul az ember az országban, folyamatosan azt hallja: nem csak az országnak kell megújulnia, hanem a politikai osztály hitelességét is sürgősen helyre kell állítani. A magyar állampolgárok elfáradtak már abban, hogy mást jelentenek a szavak és a tettek, hogy kormányra kerülve kukába kerülnek a választási ígéretek, hogy a politikusoktól handabandázást hallgassanak ahelyett, hogy felelős és a szociális válságon érdemben enyhítő javaslatokkal élnének.

A politika megújítását persze nem lehet totális és azonnali elitcserével elérni. De önző politikai érdekekre hivatkozva azzal sem érvelhetünk, hogy minden jó volt 1990 és 2010 között. A „megalvadt struktúrákat” fokozatosan, de céltudatosan haladva lehet megváltoztatni, úgy hogy minél több ambiciózus, tettre kész, fiatalnak adja meg a politizálás lehetőségét.

Emberi Jogok Világnapja.jpg

A PM egyéni választókerületi jelöltjeinek átlagéletkora 38,3, közöttük 50%-ot tesznek ki a nők. Soha még nem indított demokratikus párt ilyen arányban nőket és fiatalokat valódi nyerési eséllyel. A nők társadalmi súlyuknak megfelelő képviselete érdekében törvényjavaslatok sokaságát adtuk be; és így tettünk az anyák munkaerő-piaci helyzetének javítása vagy éppen a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásának megállapítása kapcsán. Kiállunk a női kvóta mellett, kiállunk Fidesz nőket lealacsonyító politikája ellen. A PM hiteles, fiatal és nőpolitikusai fontos erejét jelenthetik a kormányváltó összefogásnak.

 Egy politikai otthont a jövő demokratikus közszereplőinek

Scheiring Gábor képviselőtársunk ezt írta tavaly februárban: „Magyarországnak nem elitekre van szüksége, hanem belátásra; nem csak pártokra, hanem arra, hogy azok politikai otthonokat is jelentsenek. Politikai otthont, amely befogad, nem pedig kizár. Amelyik nem szavazatokat, hanem esélyeket maximalizál, politikai otthont, mely a párbeszédet intézményesíti nem pedig a rövid távú, holnapután már nem érvényes alkukat (…) Mi nem vagyunk a lelkiismerete senkinek és nem leszünk érdekeltek abban, hogy ismét a múlt hatalomtechnikái, reflexei, és »szalámizásai« emelkedjenek kormányerőre.”

A PM hitvallását jelentik e szavak. Nem egy újonnan belépő párttagunk mondta azt bemutatkozása alkalmával, hogy azért lépett be hozzánk, mert „nektek elhiszem, amit mondtok”. Ezt a nyitottságot tapasztaltuk országjárásunk során is. Immáron jelen vagyunk minden megyében, több száz tagunk és ezres szimpatizánsi bázisunk intenzív kapcsolatot jelent a helyi közösségekkel. Mi nem „igazoltunk” tagokat csak azért, hogy legyenek, és a legszigorúbb etikai normákat alkalmazzuk. A párttag nálunk nem csak kampányban fontos, nekünk a civilek nem „bokréták” vagy szatellit-partnerek. Ezt tudják ők is, ezért vagyunk képesek tanulni egymástól, ezért tudunk bizonyosságot adni embereknek: a politika nem „ott, a fenti világ” játéka és nem az önérdek-érvényesítés terepe. A PM azért is van és lesz, a politika közös ügyeink közös intézése legyen.

Mi ezt adjuk az Összefogásnak és Magyarországnak!

Szabó Tímea és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnökei

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Facebook oldalunkhoz és kövesd későbbi bejegyzéseinket is:

komment


süti beállítások módosítása